A hatvanas évek elején kezdődött, s 1973-ig tartott a magyar beat kiemelkedő együttesének, az Illés zenekarnak a pályafutása. Az indulásról, a sikerekről, a buktatókról s az Illés utáni időkről beszélgettünk Illés Lajossal, az együttes névadó alapítójával.
- Apám hétéves koromban íratott be zongoraórára, ám a tanárnőm hamar észrevette, hogy nem stimmelnek a dolgok, mivel közben a lábammal vertem a ritmust, s bizony dzsesszesen játszottam Mozartot – emlékezik az Illés zenekar előtti időkre Illés Lajos. – Már ebben az időszakban szinte rátapadtam a rádióra, ám nem komolyzenét, hanem minden mást hallgattam. Az általános iskolában voltak próbálkozásaim a közös zenélésre, ami később, egyetemista időszakomban is tovább folytatódott. A zenekar tagjai különböző egyetemekről verbuválódtak. Az egyik srác a Bercsényi Kollégiumban lakott, s elintézte, hogy hétvégeken ott zenéljünk. Egészen 1965-ig ez volt a törzshelyünk. Közben persze óriási botrányok voltak. Hol a rendőrség, hol a KISZ tiltott le bennünket. A gyerekek nagyon szerettek minket, hiszen olyan zenéket játszottunk, ami addig csak külföldi rádiókban volt hallható. 1963-ban csapódott oda hozzánk Koncz Zsuzsa. A zenekarban akkor még állandóak voltak a személyi változások. Azok, akik elvégezték az egyetemet, rendszerint távoztak, ám jöttek helyettük mások. így érkezett hozzánk úgy 1964-ben Bródy János, aki éppen akkor kezdte az egyetemet. 1965-ben lett a zenekar tagja a két Szörényi testvér. Levente és Szabolcs, valamint az év végén a dobos, Pászthory Zoli. 1965-ben állt össze az a zenekar, amely a következő évben már második díjat nyert a táncdalfesztiválon a Még fáj minden csókkal, ami jó kis botrányt kavart. 1968-ban pedig már az összes elismerést besöpörtük az Amikor én még kissrác voltam című dalunkkal. 2000-ben Kossuth-díjjal ismerték el az együttes munkásságát.
- De ne szaladjunk ennyire időben, maradjunk egyelőre még 1970-nél. Mi jut eszébe erről az évről?
- A londoni balhé, igaz, azt csak később tudtuk meg, hogy gond van. Londonban voltunk, ahol a két Szörényi és Bródy interjút adott a BBC-nek, hogy miről, azt nem tudtam, mert én addig a Temze-parton sétálgattam. Hazafele Németországban léptünk fel, ahol találkoztunk Ekecs Gézával, ismertebb nevén Cseke Lászlóval. Elmondta, szeretne bennünket megismerni, hiszen a Szabad Európa Rádió kívánságműsorában újabban nem nyugati számokat, hanem Illés-dalokat kérnek a hallgatók. Figyelmeztetett bennünket, Londonból elkezdték folytatásokban sugározni az interjút. Ebben elhangzott egy-két dolog, amelyből szerinte otthon nagy balhé lesz, készüljünk fel rá. Lett is. Ekkor érdemeltük ki a vidék legjobb zenekara címet. Egy évig nem játszhattunk Budapesten, kihúztak bennünket minden rádió- és tévéműsorból. Szegény Komjáthy György is kénytelen volt „ecetes ollóval” kivagdosni műsorából a nótáinkat. Habár az Országos Rendező Iroda akkori igazgatója szerint ez jogtalan volt, mert a játszási engedélyt nem vonták vissza, így az érvényes volt Budapestre is. De hát hol volt még a jog 1970-ben? Mondta, nyugodjunk csak bele, örüljünk, hogy Aczél György ennyivel megelégedett. Egy év múlva Aczél elvtárs behívatott, s jól leszidott bennünket, elmondta, mihez tartsuk magunkat. Balhék később is voltak, állandóan belénk kötöttek. Pécsen például gyerekek kukákat borogattak, de azt is ránk akarták kenni.
- S mi történt 1973-ban?
- Ekkor lett vége a dolognak. Persze ez történhetett volna másképp is. Akkor kellett volna talán egy kicsit pihenni, kevesebbet játszani. Ekkor azonban még fiatalok voltunk, nem tudtuk, hogy minden zenekar életében vannak hullámvölgyek, szakmai válságok, amelyekből mint példák mutatják, van kilábalás. Mi másképp döntöttünk, úgy véltük, elég volt.
- Ha négy számot kellene kiválasztani, melyek kapnának helyet egy Illés maxi CD-n?
- A Little Richárd, a Kégli dal, a Miért hagytuk, hogy így legyen? Hm, a negyediket hirtelen nem tudom megmondani, de a hangulattól is függ, hogy éppen melyek a kedvenceim.
- S ha csak Illés Lajos-szerzemények lennének ezen a lemezen? Mely dalokat örökítene meg ezen a CD-n?
- Nekem az Illés-lemezeken nem nagyon jutott hely, összesen talán három-négy dal erejéig. Ezek közül is csak egyet énekelt el a Levente. A Miért hagytuk, hogy így legyen-t. Volt még az Ó kisleány, de sok szép számot írtam Koncz Zsuzsának.
- Bár ön volt az zenekar névadója, nem érezte úgy, hogy túlságosan kevés jut önnek a reflektorfényből?
- Nekem az volt a dolgom, hogy megteremtsem a feltételeket a zenekar tisztességes működéséhez. Az együttesnek volt egyfajta elhivatottsága, s magam is éreztem, hogy abban az időben nagy szükség volt ránk. Engem nem érdekelt, ki van elöl vagy hátul a zenekarban, hogy mennyi pénzt kapok, ám fontosnak tartottam, hogy a zenekar becsületén ne essen folt. 1973 táján olyan változások történtek, amikor már kevésbé voltak fontosak a dalaink, s előtérbe került az a fajta show-biznisz, amiben már nem az érték a meghatározó. Ez nekem nem tetszett, ez is közrejátszott abban, hogy akkor vége lett. Visszagondolva, jól kijönni ebből a dologból, igazán már csak akkor lehetett.
- Mi történt önnel 1973 után?
- Kerényi Imre felkérésére Görgey Gáborral közösen elkészítettük a Csongor és Tünde musical feldolgozását. Alakítottam egy másik zenekart, amellyel 1977-ben megnyertük a Metronóm Fesztivált. Sokat jártunk külföldre, aztán itthon fokozatosan beszűkültek a fellépési lehetőségek, így abbahagytam a zenekarosdit, s azóta inkább zeneszerzéssel foglalkoztam. 1988 körül változott nagyot az életem, amikor a feleségem elvégezte a teológiát. Mezőkövesden, Egerlövőn dolgozott református lelkészként, most pedig Kisorosziban szolgál. 1990-ben még Egerlövőn megkomponáltam egy református istentiszteletet Velünk az Isten címmel.
- Mihez kezdett egy budapesti srác vidéken?
- Az első hónapokban egy kicsit furcsa volt, aztán úgy megszerettem, hogy azóta sem vágyok vissza Budapestre. Egerlövőn, a parókiának volt egy istállója. Mezőgazdasági kölcsönből vettem száz birkát, s elkezdtem azokat tenyészteni. Eleinte nem nagyon tudtam megkülönböztetni az állatok elejét és végét, de összebarátkoztunk az állatorvossal, aki aztán ellátott szakmai tanácsokkal. Ez igazán jó dolog volt, s nagyon élveztem. A négy év alatt, amíg a birkákkal voltam, kicserélődött minden sejtem. Három-négy településen szolgált a feleségem, ahova minden istentiszteletre követtem, mert én orgonáltam. Autónk nem volt, ha úgy adódott, hoztak-vittek bennünket, ha nem, akkor stoppoltunk. Baromi szegények voltunk, mégis nagyon jó volt. Kisorosziban nincsenek birkák, itt jobbára komponálok. 1994 tavaszára készült el a Magyar ének első része, majd 1996-ra a teljes mű. 2000-re Utassy Józseffel közösen megalkottuk a Betlehem csillagát. A legújabb munkám a Magyar Te Deum, amely a kisoroszi református templom fennállásának a 200. évfordulójára készült az idén. Jelenleg a Betlehem csillagának az átalakításán dolgozom, amelyet karácsonykor mutat be a kolozsvári Magyar Opera. Tervezem ennek a folytatását is.
Nagyon szeretem Erdélyt, Énlakán van egy kis házunk. Amikor tehetjük, elmegyünk oda feltöltődni. Ez adta az ihletet a Magyar ének mintájára egy olyan mű megkomponálásához, amelyhez az erdélyi költők versei szolgáltatják az alapot.
- Mit jelentett az ön számára az, hogy 2000-ben Kossuth-díjat kapott az Illés-zenekar?
- Megszédültem, amikor a hírt meghallottam. Ez egyben azt is mutatja, hogy 27 évvel a zenekar megszűnése után is érték az, amit csináltunk. Persze arról sem kell megfeledkezni, hogy a Kossuth-díj egy kicsit politikai elismerés is. Mi az Orbán-kormánytól kaptuk, a mostani pedig Pressernek adta ezt a díjat.
- Tartja a kapcsolatot a zenekar többi tagjával?
- Nem nagyon, mindenki csinálja a saját dolgát. Éppen most volt Szabolcs 60. születésnapja, amelyen nem tudtam részt venni, mert éppen akkor voltam Erdélyben szabadságon. Ezért aztán kissé megsértődtek, ám ezt jóvátettem. Ugyanis egy válogatáslemez jelent meg Szabolcs dalaiból, s ehhez én írtam ajánlót, felköszöntve ezzel egykori zenekari társamat.
- Lesz még Illés-koncert?
- Nem, már nem.
- Biztos?
- Biztos, az azonban hírlik, hogy jövőre a Fonográf újra összeáll.
(Vas Népe, 2003. november 22., szombat)
Forrás: www.illeslajos.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése