A becsület, a hűség, a tisztesség útja

A becsület, a hűség, a tisztesség útja

Élete vezérfonala a meg nem alkuvás volt · Illés Lajosra emlékezik özvegye, Makkai Lilla református lelkész

 

2007. március 14. 01:00 

 

Írta: Vitézy Zsófia

 

 

Úgy hallottam, jobban van, ezért interjút szerettem volna készíteni Illés Lajossal. Igyekeztem a beszélgetés megszervezése előtt alaposan felkészülni: interjúkat, könyveket olvasni, zenéket hallgatni. Alig kezdtem bele a munkába, megkaptuk a szörnyű hírt: Illés Lajos meghalt. Mégis kötelességemnek éreztem, hogy röviddel a temetés után özvegyével, Makkai Lillával, Kisoroszi lelkészével idézzük fel a rendkívüli zenész – ahogy a gyülekezet büszkén nevezte: a Kossuth-díjas kántor – emlékét.

 

Nagyon egyszerű ember volt, úgy is élt. Szerette az otthonát, szívesen belebújt foglalatosságaiba, a zenébe, a gondolataiba. De kedvelte az itteni embereket, és ezt ők is viszonozták. Legfőképpen azonban a zene érdekelte, illetve az, ami az országban történik. Mindvégig hol reménykedve, hol bánatosan, hol keserűen, aztán újból reménykedve figyelte a jelenkori történelmet, egészen ’88-tól kezdődően, amikor még Mezőkövesden éltünk. Alapító tagja volt az MDF-nek – fogalmazott Makkai Lilla. 

– Mi volt az, amiben bízott, és mi keserítette el? 

– Abban bízott, hogy vannak olyan alapértékek, amelyeket nem lehet elfelejteni, vagy visszaszorítani egy népben: a hűség, a szolidaritás, az önazonosság. Ezek mindig feltörő vágyak és megszabadító tettek lehetnek. Ez adta számára a reménységet. De az utóbbi éveket egyre inkább meghatározta az aggodalom. A kérdés, hogy meddig lehet lemenni még, meddig lehet ezeket az alapértékeket visszaszorítani és kigúnyolni. Talán emiatt – kevesebbet is írt. 2003-ban a templomunk építésének 200. évfordulójára megírta a Te Deumot, és aztán 2005-ben a Karácsonyi Te Deumot. A Szentháromság leképezése lett volna, ha az utolsó mű is elkészül, a pünkösdi. De elfogyott a levegő. Körülötte is, benne is. 

– Mikor alakult ki a betegsége? 

– Állítólag 2006 januárja körül. 

– Gondolkoztak azon, hogy vajon mi válthatta ki? 

– A hivatalos orvostudomány szerint a dohányzás. De a nem hivatalos orvoslás úgy tartja, a depreszszió, a csüggedés, a lefojtottság nagymértékben elősegíti a daganatos betegségek kialakulását. 2002 óta azt éreztük, hogy nem volt már meg az a bizalom, az az erő, az a jövőbe látás, mint régen. Az végképp elkeserítette, ami az utóbbi időkben folyt. Ő radikálisabb volt, mint a többség, nem volt elégedett azzal, ami történt. A szeptemberi események alatt nagyon felvillanyozódva követte a híreket. Remélte, hogy ebből még lehet valami, és ezt a gyülekezet felé is tudta sugározni. A hűségnek az a fajtája jellemezte, ami lefelé is hűség, nem csak felfelé. Felülről kapta hozzá az intenciót és az energiákat, és lefelé teljesedett ki. 

– Mit jelentett számára a hit? 

– Egyáltalán az életet. A hit az, ami feltölti az embert naponta. Ami a reménytelenségben is reménységet ad. A hit segít, hogy a feladatok ne váljanak teherré, hogy tartással és lélekkel végezzük. Nyilatkozott hitre jutásával kapcsolatosan, de mi erről nem beszéltünk soha. Éltük. Úgy érezte, hogy az Úristen meghívta valamire, és tette a dolgát fellengzős vagy szentimentális körítés nélkül. 

– Isten-kapcsolata is ilyen természetes volt? 

– Igen, viszont arról voltak kérdései az Úristenhez, hogy aki feladatot kapott az életében, hogyan képes ettől eltérni. Hallatlanul jóhiszemű ember volt, és ezt kereste másokban is, ezt az egyszerű szolidaritást. Az egymásrautaltság belső szeretetélményét kereste, és ebben olykor csalódnia kellett. És ez persze a zenei pályáján is sokszor felmerült. Hát, erről is voltak kérdései Istenhez. 

– Az Illés együttes tagjaival milyen volt a kapcsolata? 

– Laza. Lali nem tudott megalkudni. A becsület, a tisztesség, a hűség útjáról soha, semmilyen szín alatt nem tért le. És a régi pályatársak bizony tettek nagy kanyarokat. Az 1973-as szétváláskor egy éles szakmai kérdés osztotta meg őket. A többiek a divatot követve át akartak térni a countryzenére, de a férjem tiltakozott, mondván, hogy ő nagyon kedveli a countryt, de nem szeretné játszani, mert nem az övé. Ettől fogva mentek különböző irányokba. Mérlegelt, hogy mi a fontosabb az életben: az, hogy önmaga maradjon, vagy pedig az, hogy állandó szerepjátszásban éljen. Ő az előbbit választotta, bár sokszor megszenvedte döntése következményeit. De megmaradt a tartása és a szakma őszinte szeretete. Belső élményét a zeneszerzésben kapta meg. Egyszerűen feltörtek belőle a dallamok, le tudta ezeket írni, és adott esetben, urambocsá! még nyilvánosságot is kapott a kész mű. 

– Elég szomorú, hogy csak adott esetben… 

– Ezeket előadni nem két fillér, és nekünk nem volt erre tőkénk. Mindenképpen mecénást kellett találni. Például a Velünk az Istent 1991-ben Koltay felkarolta, és egyszer előadták a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. De nem olyan darab, amit szárnyra kap a hírnév, és azt zengi az egész ország. Még szerencse, hogy a Magyar éneket Gémesi György, Gödöllő polgármestere 1996-ban nyilvánosságra vitte. Bejártuk vele az országot, a Felvidékre, Erdélybe, de még Amerikába is eljutottunk. A Betlehem csillaga is többet érdemelt, de csak párszor sikerült előadni. Jegybevételből nem lehet ilyesmit finanszírozni. Ráadásul egyik darab sem felel meg az általános közízlésnek és a kurzusnak. 

– Mi volt élete vezérfonala? 

– A meg nem alkuvás. Képtelen volt arra, hogy megtegyen elvei ellen való dolgokat, csak azért, mert úgy eredményeket, sikereket lehet elérni. Ez meg is határozta az életét. Épp ezért sok belső kudarcot is megélt. 

– Mit szeretett benne a legjobban? 

– A lelkét. Persze, amikor beleszerettem, valami különleges sugárzást éreztem. De nem tudom pontosan, mi az, ami miatt megtaláltuk egymást. Egyszerűen szerettük egymást, és nem kellett erről beszélni. 

– És most hogyan tovább? 

– Még eléggé kialakulatlan. Ebben az évben akartam nyugdíjba menni. El is kezdtük tervezni az otthonunkat. De nem tudom, most mi lesz. Együtt vittünk mindent, a missziót, a gyülekezetet. Minden ponton összeért az életünk, a hétköznapokban, a kapcsolatrendszerben, a munkában. Nagyon nehéz lesz nélküle.

 

Forrás: http://www.mno.hu/portal/401651