ILLÉS LAJOS újra hazatalált - Kései hitvallás (Írta: Sellei Andor)

 

A templom, ahol Illés Lajos kántorként szogálta az Istent 
(Fotó: Tarr Lara) 

Amint a kisoroszi református parókia árnyas udvarába lép a látogató, fülét megüti a békésen bóklászó birka bégetése. Arrébb két idős ember gereblyézi a fagyos avart, s a kérdésre csak úgy felelnek: „A tiszteletes úr és a felesége elmentek, de azonnal jönnek vissza." Tán ez a fura titulus magyarázza, hogy inkább vallomássá sikeredett a hajdanvolt legendás beatzenekar zongoristájának interjúja. Többször megszólaló, megírt embereknél nem ritka, hogy életük alkotó szakaszának derekán, az eltűnt idő fölidézése közben megvilágosodnak. Ezért olyanok e kései hitvallás mondat-darabkái, mint a konyhakőre szórt tükörcserepek: hol fényt, hol árnyékot vetnek.

Azóta illik rám a tiszteletes úr elnevezés, amióta feleségem a tiszteletes asszony. Öt éve. Elementáris erővel jött, és nagyon érdekesnek látom a megtérést. Ha mások nyilatkoznak róla, az ő szájukból furcsának és hihetetlennek tűnik. De csak addig olyan kínos, amíg valaki ezt meg nem éli. Amikor elhittem, egyik pillanatról a másikra lettem hívó ember. Előtte se voltam távol ettől, de nem éreztem, amit most. Olyan nyugalom szállt meg, amit nem tudok elmondani. Talán majd zenében megpróbálom. A reformátusok világtalálkozóján próbáltam elmondani, amit érzek abban a műben, amelyet erre az alkalomra írtam. A címe: Velünk az Isten. Ez olyan istentisztelet, amelyben a református liturgiát éneklik el az előadók. Tavaly nyár kellős közepén be is mutatták a margitszigeti nagyszínpadon. Készült belőle lemez, kazetta, de nagy felhajtás nem volt körülötte.
*
A zenélést akkor hagytam abba, amikor az Illés-együttes a '70-es évek elején feloszlott. Mindegy, mi volt utána, a többi már nem erről szól. Saját elhatározásaim következményeképpen sok mindent átéltem. Végül rájöttem, hogy vannak választási lehetőségek, de az igazi döntéseket nem én hozom. Valami irányítja az életemet. Mondhatnám azt is, hogy az Úristen, de nem szeretnék hittérítőként fellépni. Csak úgy magamban gondolkodom, így visszagondolva úgy érzem, engem szeret az Úristen.
*

Illés Lajos 

Azt a nyugodt és harmóniával teljes életet, amire mindig is vágytam, most kaptam meg. Sokat kellett rá várni, és ez csak annak jövend el, aki vágyik rá. Ez a harmónia óriási erőt is ad. Egyébként nem végleges állapot, nem egy halál előtti öt perc. Azelőtt eléggé depressziós voltam, ami a '80-as évek végének hangulatából is adódott. Nagyon kikészített, hogy az ország nem indul sefele. Meg úgy is látszott, olyan irányba fordulhat, ami borzasztó lenne a gyerekeinknek, unokáinknak is.
Végül is közéleti emberek voltunk annak idején, fiatalkorunkban. Ez a közéletiség, a szolgálati munka meghatározta a fiatalságunkat. Nagyon hiányzott, hogy több éven keresztül nem folytathattuk, mert nem adódott rá módunk. 1990 után kaptunk újra lehetőséget, és most sok erőm van ahhoz, hogy azt a közéletiséget, amit elvesztettem, tovább folytassam. De szerintem ezt kicsiben kell elkezdeni. Például: a kisoroszi református egyház most visszakapott két iskolát, amelyekben alapítványt tettünk. Művészeti kurzusokat indítunk fiataloknak, a régi magyar kultúra hagyományainak megőrzésére, meg a fiatal tehetségek pátyolgatására. Ezenkívül szeretnék az MDF-ben, mint alapító tag is, tevékenyen részt venni a '94-es választásokon. Nem mint képviselőjelölt, de amit tudok, megteszem, hogy az általam egyetlen lehetségesnek tartott út, a nemzeti-keresztény vonal '94 után is erős maradjon. Ezt a munkát is helyben kell elkezdeni, mindenkinek ott, ahol él, a legközelebbi barátaival, szomszédjaival és a gyerekekkel. De a gyerekeket nem politizálni, hanem mondjuk zenére tanítani, és kedvességre, szeretetre nevelni. Persze másfél év alatt ez nem érik be. De ha a mostani kormánykoalíció nem marad meg — amit nehezen tudok elképzelni —, akkor olyan fordulat következik, amelyről a gyerekeink is tudni fogják, hogy nem nekik való. És hogy nem nekünk való. 
*
Lakitelken, sajnos, nem voltam ott, de valami iszonyú nehéz úton-módon sikerült megtalálnom a Hitel című lapban a jelentkezési fölhívást. Akkor még a mezőkövesdi gyülekezetbe jártam. Nem volt veszélytelen, föl is voltunk készülve, láncot tartottunk fenn, hogy ha valakit elvittek volna, a felesége szól a másiknak, menjen a Bakonyba...
*
Persze, hogy veszélyben van a keresztény-nemzeti vonal. Vidéken élő ember lévén tudom, a hajdani kommunisták falun még ma is kemény megfélemlítésben tartják az embereket, különösen akkor látszik ez, amikor a téesz-átalakításoknál törvénytelenségek százait követik el. 
*
Az utóbbi négy év életem leghasznosabb és legszebb időszaka. Van olyan, amikor gondolataim támadnak, mind zenei, mind másfélék, és olyan is, amikor ezek nem jönnek, mert nincs is kedvem hozzá. Meg nem is forszírozom, csak leülök egy fa alá, és nézek bele a levegőbe. Az utóbbi négy évem viszont olyan volt, hogy mindig jönnek ötleteim. Gondolkozom, próbálom kitalálni, hogy mit kellene csinálni, és hogyan volna jó.
*
Nem vagyok prédikátor. Csak beszélgetek mindenkivel. Régebben ehhez nem volt kedvem, most viszont igen. Az egész országban egy nótát fújnak az emberek: régen jobb volt, megvették a malacot és az elég volt. Nagyon nehéz meggyőzni őket az ellenkezőjéről. Ehhez egyedül kevés vagyok, csak próbálkozom. Kellene hozzá egy rádió, egy televízió, egy rendes újság... Amennyit el tudok mondani, azt elmondom.
*
Az Úristen mindenről gondoskodik. Remélem arról is, hogy hatni tudjak a környezetemre. Ezt ő tudja. De nem vagyok mindennapos telefonkapcsolatban vele. Akkor nagyon egyszerű volna. Csak fölhívnám...
*
Három gyerekem van, meg két és fél unokám. Nagyfiam a Szabadság téri református egyház lelkipásztora. Általános iskola után a debreceni kollégiumban tanult, aztán pedig a pesti teológián végzett. A feleségem családjában ez nagy hagyomány. Lilla nagyapja Makkai Sándor erdélyi református püspök volt, könyveket is írogatott, például az Ördögszekér címűt meg ilyeneket. Édesapja a debreceni teológiának volt a történész professzora. A másik két gyermekem közül a kisebbik tizenegy éves, az idősebb pedig már a Fórum Szállóban dolgozik. Egyelőre még nem lépett lelkészi pályára, de még meggondolhatja magát. Az ember ezt sosem tudja biztosan.

Az az igazság, hogy az Illés zenekar megszűnése után kötelező eltűnés következett. Azt az időszakot minden szempontból ki kellett heverni, és észhez kellett térnem. Onnan folytatni nem lehetett, szükség volt egy kis tabula rasára. Ez nyolc-tíz évbe telt. Persze személyiségtől függ. Bródy Jancsi még most is naponta rohan két-háromszáz kilométerre pengetni, ő ebben találja meg az egyensúlyát.
*
Ha most lennék húszéves, lehet, hogy nem is érdekelne a zenélés. A mi időnknek megvolt az a pikantériája, hogy valami más is megbújt a zene mellett. Annak idején azért játszottunk. Ha most kezdeném, nem csinálnám pénzért. Sőt, azért is hagytam abba annak idején, mert a show-business vette át a szerepet. Akinek több pénze van, az jobb zenét csinál, akinek kevesebb, az meg nem érdekel senkit, mert nem tud reklámot szerezni, hiányzik a menedzselés. Itt azt mondtam, köszönöm, ez nem az én világom.
*
Örök életemben fővárosi ember voltam, ott születtem, ott éltem negyvenvalahány évet.
De aztán mégis rájöttem, nagyon jó vidéken élni, most már semmiképpen nem laknék a nagyvárosban. 
*
Makkai Lilla a második feleségem... bocsánat, a harmadik, illetve az első és a harmadik. Közben eltelt nyolc év, amikor nem voltunk együtt. Az sem tiszta, hogy miért mentem el. Egy kicsit elküldtek otthonról, aztán visszahívtak. Távollétemben Lilla elvégezte a teológiát. Ez is furcsa, tán nem is véletlen. Mert ha mellette maradok, biztosan nem ott végzett volna. Szépen ki volt számítva. Akkor mentem vissza, amikor pont egy hónapra rá papi vizsgát tett. Tőlem teljesen független erő vitt el onnan, és vitt újra vissza. A visszatérés nagyon egyszerűen hangzik, csak annyit kérdeztem: Visszajöhetek? Gyere! Ennyi volt.
*