Az Illés együttes a hatvanas évek közepétől meghatározója volt a hazai könnyűzenei életnek, kifejezője a mára középgenerációvá lett akkori fiatalság életérzésének, dalaikat örömmel hallgatják és éneklik a mai gyerekek is. Az Illés együttes 2000 márciusában Kossuth-díjat kapott. A zenekar névadójával és vezetőjével beszélgettünk.
Különleges érzés lehet, ha közel harminc évvel korábbi teljesítményéért tüntetik ki az embert... Hiszen a díjat a zenekar kapta, amely 1973-ban feloszlott, s azóta csak néhány alkalommal állt össze újra a közönség nagy örömére egy kis közös muzsikálásra...
- Ez igaz... Én mégis úgy érzem, hogy ez a kitüntetés a Miért hagytuk, hogy így legyen című dalunktól az István, a királyig és a Magyar énekig, a legutóbbi időkig terjedő munkásságunknak szólt, amely harminc éve már nem közös munka ugyan, én mégis közös tőkéről ágazott szőlővesszőknek látom őket. Ha az Illés zenekar nem lett volna, ezek nem születnek meg.
Tiszteletreméltó, komoly emberek szoktak Kossuth-díjat kapni. Amig a zenekar működött, állandóan a tűrés és a tiltás határán billegett, gyakran renitensnek ítéltetett. Ennyit változtak az idők? Vagy "csak" komoly művésszé öregedtetek?
- Zenéjében és szövegében egyaránt magyar beatzenét végül is mi írtunk és játszottunk először. A díj azt is kifejezheti, hogy ebben a műfajban is lehet elismerésre méltó műveket alkotni, hogy az értékes és az értéktelen nem a műfajok és nem a nyelvek határán válik el egymástól.
Mondanivalótok politikus hangvételű volt: jól érthető szimbólumokban, képekben megfogalmazva. Nem érzed, hogy akkor könnyebb volt politikusan fogalmazni, mint ma? Valami ellen voltatok, és ehhez az emberek többségét meg lehetett nyerni...
- Ma sem nehezebb politizálni. Magyar ének című munkámban irodalmunk hazafias verseiből válogattam, és azokhoz komponáltam zenét. Ez politizálás - valami mellett. Azelőtt se mi voltunk valami ellen, hanem a hatalom volt ellene annak, amit a nemzet akart.
Én egy nemzeti és keresztény Magyarország mellett politizálok: a magam módján és eszközeivel. A Magyar éneket bemutatták sokfelé az országban, két éve, a 150. évfordulón, március 15-én, Tőkés László püspök úr kérésére a nagyváradi színházban. A millenniumra pedigUtassy József költővel írunk egy operát Betlehem csillaga címmel: a magyar reformátusok júliusi világtalálkozóján mutatják be. Remélem, olyan művet sikerül alkotnunk, amelyről hallgatója számára hamar kiderül, hogy a Kárpát-medencében született, 2000-ben.
A református paplakban beszélgetünk a Szentendrei-sziget egy kis falujában, Kisorosziban, ahol Makkai Lilla lelkészként, férje, Illés Lajos pedig kántorként szolgálja a gyülekezetet. Hogyan fogadják szolgálatodat és kitüntetésed hírét?
- Elfogadtak és megszerettek minket. Most meg büszkén gratuláltak. Az egyik presbiter megjegyezte: nem sok gyülekezetnek van Kossuth-díjas kántora...
Egyszerre vagy komponista, kissé legendás alakja a félmúltnak, és egy hívő közösség szolgálattevője...
- Ez mind megfér egy emberben.
(kipke)
Forrás: Új Ember Katolikus Hetilap, 2000. április 2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése