Illés Lajos

Illés Lajos

2012. május 26., szombat

Illés: ''LAJOS FOLYTATJA'' 1975. IV. 18. FMH


 

A legendás felállású Illés együttes 1972-ben kezdett szétesni. Szörényi már nem érezte magát jól abban a zenekarban, amit még Illés Lajos alapított a 60-as évek legelején. Úgy gondolta már nem tudnak elég progresszívek lenni, újítani kellene. Ez a szándék kifelé vezette a zenekarból, szólólemezt is csinált 1973-ban. Utolsó próbálkozásként Bródy kitalálta, hogy KITT egylet néven hozzanak létre alkotó műhelyt és zenekart, így még az 1973-as évet el tudták vegetálni, mismásolni, de a szakadás végül elkerülhetetlenné vált. Illés Lajos - akit egyébként az is zavart, hogy az ő számait rendre kihagyták a lemezekről - 1973 novemberében bejelentette a zenekar feloszlását. 1974 január 1-én a többi tagból (kivéve Pásztoryt) létrejött a Fonográf. Lajos a pálya szélére került, egy idő után úgy döntött: folytatja. Így 1975-re kész volt egy új repertoárral, a régi számokat teljesen elhagyta. A közönség azonban ugyanúgy felmorzsolódott, mint maga a legendás Illés. A régi rajongók, akik még ügyként élték meg a zenekart nem voltak vevők az új apolitikus hangvételre. Más kérdés, hogy a Fonográfra sem. 



1975. IV. 18.
FMH

Összjátékidő: kb 40'
forrás: anyaszalag

Lehetett volna
(Zene: Illés Lajos
Szöveg: Bródy János)

konf: "Nagyon szépen köszönjük. (2x) A következő dalt Görgey Gábor versére írtuk, és a szám címe: A városi csoda."

A városi csoda
(Zene: Illés Lajos
Szöveg: Görgey Gábor)
konf: "Nagyon köszönjük. A...a következő dalt azok fogják igazán szeretni, akik a szép lassú melódiákat szeretik. A szám címe: A csillagnéző."

A csillagnéző
(Zene: Az Illés zenekar tagjainak közös szerzeménye
Szöveg: Monostori Miklós)

konf: "Nagyon szépen köszönjük."

Nem felel
(Zene: Illés Lajos
Szöveg: Monostori Miklós)

konf: "Nagyon szépen köszönjük. (2x)"


Miért hagytuk, hogy így legyen
(Zene: Illés Lajos
Szöveg: Bródy János)

konf: "Köszönjük szépen. Most pedig egy kis zenekari számmal szeretnénk kedveskedni, úgyhogy asziszem Tamáska perceken belül bele fog kapni. Két, há, négy." 

instrumentális+dobszóló

konf: "Nagyon szépen köszönjük. (2x) A műsor után igérjük a Tamás este 9-től 11-ig itt fog dobolni. (közönségből: "Köszönjük.") No most pedig a kislemez egyik oldalát szeretnénk eljátszani, ami mostmár a boltokban állítólag, sőt én már vettem is. A szám címe: A tűzből támadt lány."


Tűzből támadt lány
(Zene: Illés Lajos
Szöveg: Monostori Miklós)

konf: "Köszönjük szépen. Most pedig asziszem kisebb, ismerősebb nóta következik a Made In Hungaryből. A szám címe, na? Az bizony."

A tündér
(Zene: Illés Lajos
Szöveg: Tolcsvay Béla)

konf: "Köszönjük szépen. Nagyon szépen köszönjük. Most pedig a mi műsorunk végére a kislemez másik oldalát hagytuk. Egy nagyon kellemes altató dal. 3/4-ben íródott, umtatta, de umtatta ezt kell rá mondani és akkor kigyün. A szám címe: Sose légy hitetlen. Egy, kettő, három!"

Sose légy hitetlen
(Zene: Illés Lajos
Szöveg: Monostori Miklós)

konf: "Köszönjük, remélem máskor is eljöttök, szia lányok, szia fiúk. (hosszas kimaradás)"


Lehetett volna
Városi csoda
A csillagnéző
Nem felel
Miért hagytuk, hogy így legyen
Instrumentális
Tűzből támadt lány
A tündér
Sose légy hitetlen

Bálint Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése